Csanád Cuvée a TOP 12-ben

Superior 12 - 2016

Csanád Cuvée a TOP 12-ben

Super 12 borverseny

A 2016 áprilisában megalakult, jelenleg 22 tagot számláló Magyar Borszakírók Köre úgy határozott, hogy Super 12 elnevezéssel különleges borversenyt szervez. Az egyesületnek jelen állás szerint lapunk szerkesztője, Bukovics Martin, Darin Sándor, Dékány Tibor, Dlusztus Imre, Geönczeöl Attila, Győrffy Zoltán, Izsák Norbert, Jenei Balázs, Kling József, Konkoly Mihály, Kosárka József, Kovács András, Kovács Pál, Kövesdi István, Németh Ágnes, Megyeri Sára, Rohály Gábor, Sánta Zoltán, Tompa Imre, Tóth Adrienn, Szabó Edit, Viniczai Sándor és Vörös Attila a tagjai.- írja a Mandiner.hu

Ez volt a mezőny

A meghívásos verseny első körébe azok a fehér-és vörösborok kerülhettek be, amelyek a tagok szavazatai alapján 2016-ban „kiemelkedő minőségükkel a legigényesebb fogyasztói elvárásoknak is megfelelnek, illetve nemzetközi összehasonlításban is versenyképesnek bizonyulnak”. (A borszakírók kizárólag olyan borokra adhatták voksukat, amelyek a verseny évét megelőző öt évjárat szőlőterméséből készültek, és maradékcukor-tartalmuk nem haladja meg a 12 g/l-t. Édesborok tehát nem játszottak, hiába van egy Tokajunk.)

Az eredetileg 18 magyarországi borvidékről és 3 határon túli területről származó 56 fehér- és 48 vörösbort tartalmazó lista három szavazati körben folyamatosan szűkült, és a minősítő kóstolóra a legtöbb voksot szerzett és így a legjobbak közé került 12-12 fehér és vörös kapott meghívást. A fehérek között Tokajt 6, Egert 3, Balatonfüred-Csopakot, Pannonhalmát és a határon túliakat 1-1, a vörösök esetében Egert, Szekszárdot és Villányt 3-3, a határon túliakat 2, míg Etyeket 1 bor képviselte.

A győztesek

A decemberi vakteszten a borszakírók körének 12 tagja vett részt, akik két bizottságban, két körben, mindkét alkalommal más-más sorrendben kóstolták és értékelték a borokat. A versenyt a legmagasabb összesített pontszámot kapott bor nyerte.

Fehérborok kategóriájában a mádi Szent Tamás Szőlőbirtok és Pincészet Szent Tamás-dűlőről származó 2013-as furmintja nyert, a vörösborok kategóriájában pedig a Thummerer Pince: Egri Bikavér Grand Superior 2012 bora. A díjak ünnepélyes átadására január 28-án a Debreceni Borbarátok Egyesülete szervezésében kerül sor a Déri Múzeumban megtartott rendezvényben.

És akkor jöjjenek a legjobb tizenkettőbe bekerült borok!

Magyar Fehérbor Super Top 12-ben

Balassa István - Villő / Mézes-Mály Furmint 2015

Bott Frigyes - Super Granum 2013

Demeter Zoltán - Szerelmi Hárslevelű 2015

Figula Pincészet - Olaszrizling Öreghegy 2013

Gizella Pince - Barát Hárslevelű 2015

Holdvölgy Pincészet - Expression 2012

Kovács Nimród Borászat - Chardonnay Battonage 2013

Pannonhalmi Apátsági Pincészet - Prior 2015

Szent Tamás Szőlőbirtok és Pincészet - Szent Tamás dűlő Furmint 2013

St. Andrea Szőlőbirtok - Mária 2013

St. Andrea Szőlőbirtok - Napbor 2015

Szepsy István - Úrágya Furmint 2015

Magyar Vörösbor Super 12

Balla Géza - Sziklabor Feketeleányka 2012

Bott Frigyes - Kadarka 2013

Etyeki Kúria - Pinot Noir 2014

Heimann Családi Birtok - Alte Reben 2014

Heumann Pincészet - Cabernet Franc 2011

Jekl Pincészet - Cabernet Franc Feketehegy 2011

Kovács Nimród Borászat - Grand Bleu 2011

Mészáros Borház és Pince - Ohmerops 2012

St. Andrea Szőlőbirtok - Nagy Eged 2011

Takler Borbirtok - Primarius 2012

Thummerer Pince - Egri Bikavér Grand Superior 2012

Vin Art Pincészet - Villányi Csanád Cuvée 2012

Az ünnepélyes díjátadóra január 28-án a Déri Múzeumban került sor a Debrenceni Borozó szervezésében. A rendezvényen a borászatot Bakos István kereskedelmi vezető képviselte. 

Címkék:
Borok, Gyümölcslevek rendelése