Borverseny eredmények 2016 második félév

Borversenyek

Borverseny eredmények 2016 második félév

Borverseny a sokszínűség és a gazdag aromaváltozatok zászlaja alatt

PAR Nemzetközi Borverseny Németország

„Borverseny a sokszínűség és a gazdag aromaváltozatok zászlaja alatt” a PAR ezzel a mottóval hirdette meg első nemzetközi borversenyét, amelyen a Koch borok Észak-Európa, a Fekete tenger és a Földközi tenger térségéből származó tételekkel egy asztalon mérkőztek meg.

A német kezdeményezés célja egy közös platform létrehozása az olyan izgalmas bortermelő országoknak is, mint Bulgária, Grúzia vagy Magyarország, ahol a borászok kiemelkedő módon készítenek magas színvonalú tételeket. Az első versenyt december 9-én rendezték meg, 12 ország 108 beküldött borát értékelték a bajor Frasdorf városában. A Koch Borászat több tétele is eredményesen szerepelt. A vörösborok kategóriájában a 2012-es évjáratú Villányi Cabernet Sauvignon Classicus 91 PAR ponttal aranyérmet szerzett és az ugyanezen évjáratú Cabernet Sauvignon Prémium is arany elismerésben részesült 90 PAR ponttal. A fehérborok közül a Hajós-Bajai Késői Szüretelésű Chardonnay 2015 ezüstérmes lett 87 PAR ponttal. A Top Gold elismerést a versenyben részt vevő tételek közül csupán kettőnek ítélték oda, amelyből az egyiket a Koch Borászat Villányi Csanád Cuvée  2012 érdemelte ki 96 PAR ponttal.

A verseny linkje: http://www.par-wineaward.com/en

Érmes Mikulás XVIII. Miklós Napi Rozé Borverseny

Érmes Mikulás XVIII. Miklós Napi Rozé Borverseny

2016.12.05-én zajlott le a XVIII. Miklós Napi Rozé Borverseny, ahol öt rozénkat díjazták éremmel:

Hajós-Bajai Cabernet rozé - arany

Duna-Tisza közi Néro Rosé - ezüst

Hajós-Bajai Rozé cuvée - ezüst

Hajós-Bajai Kékfrankos rozé - ezüst

Vin Art Villányi Rozé - ezüst

A versenyen 334 bort bíráltak el 188 pincészettől.

7 érem az újborversenyen Magyarország 2016. év legjobb újbora

7 érem az újborversenyen Magyarország 2016. év legjobb újbora

A Magyarországi Újbor és Sajt Fesztivál idén is versenyt hirdetett az újborok között. A Vajdahunyadvárban megrendezett "Magyarország 2016. év legjobb újbora" borversenyen díjazott boraink:

Cserszegi Fűszeres 2016 - aranyérem

Irsai Olivér 2016 - ezüstérem

Néró Rosé - ezüstérem

Cabernet Sauvignon Rosé - ezüstérem

Kékfrankos Rosé - ezüstérem

Rosé Cuvée - ezüstérem

Villányi Rosé Cuvée - ezüstérem

Nagy arany a Pécsi Borozó nyári Mustráján!

Csanád Cuvée

Pécsi borozó

A 2012-es villányi Csanád Cuvéenk 92 ponttal Nagy Arany elismerésben részesült a Pécsi Borozó idei nyári Mustráján.

58 bor kapott esélyt több fordulóban, többszörös kóstolással a lehető legteljesebb bemutratkozásra, amelyből 51 tétel elérte a 80 pontot.

A szervezők már az őszi Mustrára készülnek, október 31-ig lehet az új mintákat beküldeni.

VinArt csúcsbor Bayer Borverseny 2016

VinArt csúcsbor Bayer Borverseny 2016

Augusztus 23-án került megrendezésre immár tizenharmadik alkalommal a Bayer Borverseny a Gerébi Kúriában, ahol hét bizottság mintegy 311 bort 137 borászattól bírált el és válaszottta ki az idei csúcsborokat és kategóriagyőzteseket. A a 2016. év hat csúcsbora között a VinArt Cabernet Sauvignon Prémium 2012 is szerepel!

A versenyről megjelent összefoglaló:

http://www.borespiac.hu/borpiac/dijak/A-Bayer-Borverseny-legjobbjai/2643/

Aranyérmes villányi vörösök a VinAgorán

17. VinAgora Borversenyen

Aranyérmes villányi vörösök a VinAgorán

2016. Június 10-13 között zajlott le a 17. VinAgora Nemzetközi Borverseny, két villányi borunk is remekelt. A 2012-es Villányi Cabernet Sauvignon Classicus és ugyanezen évjáratú Villányi Cabernet Sauvignon Prémium vörösök ARANYÉRMET kaptak.

Az okleveleket június 25-én adták át a VinAgora Borgála keretein belül Budapesten.

Címkék: 2016 második félév
Borok, Gyümölcslevek rendelése