Borverseny részvételek 2019

Eredmények

Borverseny részvételek 2019

Champion díjas Koch Kadarka - Meghívásos Kadarkaszalon borverseny 2019

Idén 11-ik alkalommal került megrendezésre a Nemzetközi Meghívásos Kadarka Borverseny a Kadarkaszalon szervezésében. A megmérettetésnek idén is a Vajdahunyad vár biztosított helyszínt. 2019-ben 27 minta érkezett az ország minden tájékáról, valamint a Vajdaságból.

A pincészet 2017-es Hajós-Bajai Premium Kadarkája a borverseny champion díjas bora lett!  

A KADARKA SZALONRÓL

A Kadarka mint hungarikum borfajta reprezentatív bemutatója a Vajdahunyadvárában Budapesten. A hagyományosan kadarkát termő és termelő borvidékeink – a Csongrádi, a Hajós-Bajai, az Egri, a Kunsági, a Szabadka-Horgosi , a Szekszárdi és Villányi borvidékek – mutathatják be legszebb kadarkáikat.

Koch Rosé siker - Aranyérem Frisch Rosé Cuvée VinAgora

Aranyérem Frisch Rosé Cuvée VinAgora

A Novotel Budapest Centrum hotelben megrendezett Vinagora borversenyre idén ismét rekordszámú nevezés érkezett. A 643 bort - melyeket több mint 50 fős nemzetközi zsűri bírált el a három nap alatt -, 17 országból nevezték.

A versenyen az eddigi évekhez hasonlóan rendkívül erős volt a mezőny: a nevezett borok magas színvonalát jól tükrözi, hogy a kóstolt minták mintegy 60%-a ért el ezüstérmes ponthatárt (84 pontot). A verseny szakmai védnökeinek (OIV és VINOFED) nemzetközi szabályzata értelmében azonban minden főkategóriában a VinAgorára benevezett boroknak csak a 30%-a részesülhet éremben. Az idei évben a szabályzat szerint megemelt ponthatárok alapján 5 nagyarany-, 83 arany-, 111 ezüstérem és különdíjként 6 főkategória győztes Champion díj, valamint 10 fajtabor díj született. 

A Koch Borászat 2018-as Frisch Rosé Cuvée bora aranyéremben részesült a nemzetközi megmérettetésen. 

Koch kadarka sikerek - XXIV. Kadarka Nemzetközi Nagydíj

Koch kadarka sikerek

Lezajlott a XXIV. Kadarka Nemzetközi Nagydíj Borverseny Kiskőrösön 

A 3 bíráló bizottság összesen 101 mintát bírált el, melyből 75 önálló önálló Kadarka, 26 pedig Kadarka cuvée volt. A bizottságok élén Nyitrainé Dr. Sárdy Diána (Szent István Egyetem tanszékvezető, egyetemi docens), Dr. Pásti György (Szent István Egyetem, egyetemi docens) és Kisari István (Mathiász János Borlovagrend kancellárja) foglaltak helyet.

A Kadarka Nagydíjat Jekl Pincészet 2015-ös évjáratú Kadarkájával nyerte el. A serleget Módos Péter, a Vándordíjat a tavalyi Nagydíjas, Koch Borászat képviseletében Fehér Anna adta át.

A Koch Borászat sikerek:

Koch Hajós-Bajai Kadarka 2018 1.minta- aranyérem

Koch Hajós-Bajai Kadarka 2018 2.minta- ezüstérem

Koch Hajós-Bajai Kadarka 2017- ezüstérem

Koch Hajós-Bajai Kadarka 2016- ezüstérem

Koch Hajós-Bajai Kadarka 2015- ezüstérem

Nagydíjas Csanád Cuvée - XVIII. Országos Syngenta Borverseny

XVIII. Országos Syngenta Borverseny

Rekord számú, összesen 559 nevezés érkezett a XVIII. Országos Syngenta Borversenyre.

„Rendkívül örömteli számunkra, hogy ebben az évben ismét újabb rekordot jelentő, összesen 559 nevezéssel rendeztük meg - immár tizennyolcadik alkalommal - az országos borversenyünket. A 2019-es versenyre 21 borvidékről érkeztek nevezések, kiemelt számban képviseltették magukat a kunsági, a tokaji, a szekszárdi, a mátrai és a neszmélyi borok”, ismertette Vajda Beáta.

A Syngenta marketingvezetője kifejtette: „az elmúlt két évtizedben jól látható fejlődésen ment keresztül a magyar borászat és szőlészet, amely egyre fontosabb szereplővé vált a hazai és nemzetközi gasztrokultúrában. A magyar borászok magas szintű technológiát alkalmazva évről-évre egyre magasabb szintet érnek el, még olyan időjárási szempontból nehéz évjáratokban is, mint a tavalyi."

Az elmúlt esztendő a szőlő termesztése szempontjából nem tekinthető szokásos évnek, értékelt Varga Zoltán. A Syngenta szőlő kampánymenedzsere szerint több mint 100 esztendeje volt utoljára olyan évjárat, amikor a szőlő fakadása és a virágzása közt csupán 30 nap telt el. A szélsőséges klimatikus tényezők miatt az elmúlt évben komoly szakmai kihívásoknak kellett megfelelniük a szőlő növényvédelmet irányító szakembereknek, ám az eredmények azt mutatják, többségük jól vette az akadályokat. A múlt évben 65 ezer hektáron leszüretelt szőlő mennyisége 500 ezer tonnát tett ki. Ebből mindegy 3,5 millió hektoliter bort lehet előállítani, amely nemcsak mennyiség szempontjából, de minőségét tekintve is jónak tekinthető, tette hozzá Varga Zoltán.

A borverseny siófoki díjátadóján a legjobb boroknak járó SynVino-díjat a Bárdos és Fia Pincészet 2018-as Pinot Noir-Cabernet Sauvignon Roséja, a Béres Szőlőbirtok és Pincészet 2016-os 6 puttonyos Béres Tokaji Aszúja, a Koch Csaba Vin Art Pincészet 2012-es Villányi Csanád Cuvée-je, valamint a badacsonyi NAIK Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet 2016-os Szürkebarát bora kapta. Nagyarany elismerést vett át a zsűritől a Grand Tokaj 2013-as 5 puttonyos Grand Tokaj Tokaji Aszúja és a Tolcsva-Bor-Sajgó Pincészet 2014-es Tokaji 5 puttonyos Aszúja. Rajtuk kívül 116 arany, 302 ezüst és 118 bronz elismerést osztottak ki a nevezők között.

A Koch Borászat eredményei:

VinArt Villányi Csanád Cuvée 2012- nagyarany, nagydíjas

Koch Hajós-Bajai Frsich Kadarka 2016- arany

VinArt Villányi Francia Módi Cuvée 2016- arany

VinArt Villányi Rosé Cuvée 2018- arany

Szép sikerek a XXII. Nemzetközi Temerini borversenyen

Borverseny Temerinben

Borverseny Temerinben

2019-ben 22. alkalommal került megrendezére a Nemzetközi Borverseny Temerinben a Temerini Kertbarátok szervezésében. Idén 5 országból 681 minta érkezett, összesen 13 nagyaranyérmet és 159 aranyérmet ítéltek oda a borverseny bírái.

A Koch Borászat erdeményei 2019-ben

Nagyaranyérem:

Koch Hajós-Bajai Premium Cabernet Sauvignon 2017.

Aranyérmek:

Koch Hajós-Bajai Premium Néró rosé  2018 (rosébor kategória 4.legmagasabb pontszám).

Koch Hajós-Bajai Premium Chardonnay 2018 (fehérbor kategórai 5. legmagasabb pontszám).

Koch Hajós-Bajai Premium Cabernet Franc 2017.

Koch Hajós-Bajai Premium Cserszegi Fűszeres 2018.

Koch Hajós-Bajai Frish Rosé Cuvée 2018.

Ezüstérmek:

Koch Hajós-Bajai Premium Cabernet Sauvignon Barrique 2015.Koch Hajós-Bajai Premium Kadarka 2017.

Koch Szekszárdi Premium Merlot 2017.

Koch Hajós-Bajai Frisch Irsai Olivér 2018.

Koch Hajós-Bajai Premium Rosé Cuvée 2018.

Koch Borászat, webáruház